2009. jún. 29. 12:24 - írta Batkacska

Annyi mesélni valóm van, hogy nem is tudom hol kezdjem illetve hogyan oldjam meg, hogy ne legyen egész oldalakat betöltő bejegyzésem (amit senki sem olvas el :P). Így tehát ma arról fogok mesélni, hogy elballagtam...

Tavaly, mint boldog másodéves már részt vettem refkari ballagáson, akkor búcsúztattuk a harmad és negyedéveseket. Nagyon nagyon jó és felemelő érzés volt ott lenni, mert nálunk kicsit speciálisabb a ballagás mint más egyetemeken. Azaz: Farkas utcai templom, istentisztelet, gitár, hegedű, orgona, éneklés, meg ilyenek. 

Nos a tavalyi tényleg jó hangulatban telt, az ideivel viszont komoly gondjaim voltak. Nem az, hogy a szervezés emésztette úgy az időmet mint az energiámat, vagy hogy végül a  kalapom 4 számmal nagyobb volt mint amilyennek lennie kellett volna - nem ez volt a baj. A komoly gondjaim azzal voltak, hogy én ballagtam. 

Úgy kezdődött, hogy végignéztem, ahogyan Tímea barátném összepakolta az összes cuccát (ami tetemes mennyiség, nekem elhihetitek :P) és hazament vele. Azt már, hogy Eszter barátném hogyan pakolta össze a sajátját szerencsére nem láttam, azt hiszem nagyon fájt volna végignézni ahogyan kiürül a ház. Hogy nekik milyen érzés? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nekem ilyen emlékeim vannak a házzal kapcsolatban:

 

Kerti parti Timi szülinapján, 2009-ben :)

 

Eszter meglepetés bulija Februárban :)

 

Mikulás buli tavaly decemberben :)

 

Macskahantolás a kertben 2008 május elsején :))

 

Autókázásaink helyszíne - a narancssárga szoba

De nem is a ház, amit nehéz elhagyni, hanem az, amit jelképezett. Egy biztos pontot, egy kolozsvári családot, egy helyet ahova bármikor mehetek, ahol olyan emberek vannak, akikre mindig számíthatok. Nem mintha ez megváltozna, csak nem lesznek a lányaim max. 2 órás távolságra. Nem... mostmár jóval messzebb leszünk egymástól (egy Szentgyörgy- Olaszország - Temesvár háromszögre kell gondolni). És ez az ami nagyon rosszul esik... Hogy nem rohanhatok le hozzájuk, ha már tele van a hócipőm, hogy nem szervezünk minden szülinapot ott, mert ott mindenkinek helye van, hogy nem megyünk többé telekacagni Kolozsvár utcáit, az egyetemet, a parkot, a kávézókat, kocsmákat.
Tudom, panasznak hangzik, pedig nem így van, mert hálás vagyok. Értük, akiktől annyi mindent tanultam és akik mellett jobb ember lettem. És akik ezután is velem lesznek, akikkel talán már nem kacagjuk végig Kolozsvárt, de akikkel tudom, hogy kapcsolatban leszek mindig - akkor is, ha távol leszünk egymástól. Mert ők az életem és a lelkem részei. És azok is maradnak mindig...

De mesélek tovább... Szerenádoztunk is a tanárainknál, akiknek egy sokkal emberibb arcát sikerült ilyen módon felfedezni. Tényleg nagyon kellemesek voltak a tapasztalatok, sok volt a nevetés és az estéről estére kibontakozó beszélgetések szép keretet adtak az elmúlt 3 évünknek. Kellemes módja volt ez annak, hogy lezárjunk valamit. Egyetlen egy képet illesztek ide be, a kis csapat első útjáról, mert ezen vagyunk legtöbben rajta:

Szépek, üdék, fiatalok és nagyon bolondok :D

A ballagásról pedig annyit, hogy remek volt attól eltekintve, hogy rosszul esett (hacsak jelképesen is) búcsút inteni mindennek. Az igénk, amelyet útravalóul kaptunk a következő volt: "...válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok (...) én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. " (Józsué 24,15) - gondolom nem igényel különösebb magyarázatot. Igazán mély és fontos mondanivalókkal teli igehirdetés volt.

És ilyenek voltunk sapkába, tógába, mi, hárman :)

 

Eszter, Timi, Kati :P

Ami még hiányzik a mai bejegyzésemből az a bankettel kapcsolatos tapasztalatok. A Toldi étteremben volt (és ez tényleg a reklám helye mert jó a kaja, kedves a kiszolgálás és korrekt a számlázás) és nagyon jól sikerült :) A vége volt a legjobb - ebben mindenki egyet ért -, amikor előkerült az évfolyamfelelős gitárja és jót énekeltünk úgy 2től kb fél 4ig, amikor is robbant a buli.

Mára ennyi, azthiszem ennyi kép és infó után szép ideje pontot tenni :) Tehát: .