Az utóbbi három napban alkotói szabadságon vagyok... Írom az államvizsgám! ;) Tegnap délután azért ünnepeltünk egyet, mert Hugom 18 lett, és itt voltak, Debrecenbe. A másik pihenőm ma délelőtt volt. Esküvőt néztem! Királyit ;) Örülök, hogy épp szabadnapom volt! A legjobban az apát beszéde tetszett, főleg a gondolat, hogy minden esküvő királyi esküvő. Ettől a mondattól eszembe jutott egy másik esküvő... Épp ma 1 éve, 8 hónapja és 14 napja történt, hogy hozzámentem - nem mondom, hogy a hercegemhez, de - a legjobb Barátomhoz, a Társamhoz, a nekem rendelt Felemhez :)

Ez a bejegyzés is azért született, hogy megköszönjem, hogy van nekem :) Bár mostanába kicsit sűrű az élet körülöttünk, és tizenórákat dolgozunk, de egyre jobban szeretem, és egyre hálásabb vagyok, hogy a felesége lehetek :)

Kedves Hugi! :)

18 éves lettél! Nem tudom Neked milyen érzés, de nekem hihetetlen! Még emlékszem arra, amikor pocakon keresztül simogattalak. Aztán emlékszem olyanra is, amikor nem örültem Neked annyira...

Mostanában sokat gondolok a "régi szép időkre". Napokra, amikor csurom vizesen üldöztük egymást az udvaron, az első közös táborozásunkra, amikor ismét rájöttem, hogy jófej vagy :) Emlékszem olyan nyárra is amikor felváltva végezted tetőn és autó csomagtartójába. Hiába nah, mindigis cserfes lányka voltál :))

Hogy mi minden szépet és jót kívánunk Neked, azt nehéz szavakba önteni! De remélem hosszú felsorolás nélkül is tudod, hogy milyen nagyon szeretünk, hogy mennyire örülök, hogy a Hugom vagy, és, hogy mennyire jó, hogy 18 éve megszülettél!

Isten éltessen, Hugi!!

kép innen

„Tudod mi a jó a főzésben? Hogy egy olyan nap után, mikor semmi se volt biztos – de ezt úgy értsd, hogy tényleg semmi – hazajövök és holtbiztosra vehetem, hogy ha összekeverek tojássárgáját, csokit, cukrot és tejet, abból sűrű krém lesz. Jelent némi vígaszt.” (Julie és Julia)

... néha, ha elég figyelmes vagyok egy sűrű nap estéjén megértem ezt az elméletet...

Hézser Gábornak új gyűjteménye jelent meg, a Kötőjeles történetek folytatása. Bepötyögöm a kedvencemet :) A hozzárendelt ige az alján van,úgy lesz egész a kép :)

Autobiográfia- Dráma öt felvonásban

Háth Drágáim, nem jártam itt néhány felfordult, küzdelmes, ábrándos, mozgalmas hónapja. Elnézéseteket kérem emiatt. Közben sokszor akartam írni, közölni Veletek kis életünk nagy eseményeit, de elég elfoglalt voltam mostanság. Ezért is határoztam úgy, hogy kicsit átalakul a blog- szerkezete. De erről majd később.

Addigis néhány dolog, amit mostanában olvas-ok/-tam, láttam, ami érdekel és amit szívesen ajánlok Nektek is :)

Először is C.S. Lewis fantasztikus! Néhány könyvét már elolvastam, és most készülök még néhányat elolvasni. Tényleg szívből ajánlom :)

Johnny Depp pedig mostmár örök kedvenc marad, nem tudom miért, de nagyon bírom a pasast.

Ezt pedig alig várom, és lázasan keresgélem a könyvet is :P

És közben rá vagyok kattanva néhány blogra :) Leginkább erre, mert a szívemhez is közel áll, nem csak szép, tartalmas, érdekes.

A másik aktuális kedvenc pedig Joanna Goddard, aki fantasztikus dolgokat talál meg ezen a hatalmas világhálón :)

És persze Árpi kedvéért: még mindig MR2 mert nagyon zene :P

Kedves Olvasók :)

Egy nagy mulasztásomat próbálom most néhány perc alatt behozni. Történt tehát, hogy augusztus 12.-én megszületett családunk legfiatalabb tagja, Eszter. Eszter, mint az Apukája Nagymamája (aki az enyém is :P), mint a Dédije... Természetesen a család egybehangzó véleménye szerint ő a legszebb kislány a világon :) Én például szeretek melléfeküdni és nézni ahogy alszik.

Nem maradt más hátra:

Egy naposan, 56 cm hosszan és 3500 grammos súllyal :D

Valahányszor kiránduláshoz pakolok össze, mindig eszembe jut az édesanyám. Az édesanyám és a – régen tűzhalálra ítélt – kék fedelű notesze. Ebbe a noteszbe rengeteg sok minden mellett 1996 nyarán bekerült egy hosszú lista is. Azokat a dolgokat tartalmazta, amelyeket életem első táborába vittem. Hogy rövidujjú polóból 7-et írtunk fel, arra még most is emlékszem. És, hogy az úszogumi felkiáltó jeles tétel volt. Tudom, hogy akadt kérdőjeles is, de, hogy mi volt, arra már sajnos nem emlékszem.

Mostanába már nem írok listát, egész rutinos pakolóvá tett a sok sok tábor és kirándulás, valamint 3év egyetem. De akkor is mindig eszembe jut anya, meg a kék fedelű notesze... :)

Igen kedves Hölgyeim és Uraim! Belevágtunk! Lakást keresünk :) Lakást? Nem, inkább otthont! Nézelődünk neten, nézelődünk élőben, üres és most még túlzsúfolt, lakatlan és most még jócskán belakott lakásokat. Olykor minden képzelőerőnket elő kell vegyük ahhoz, hogy a pusztaságon túl megláthassuk a lakásban rejlő lehetőségeket, máskor ahhoz kell képzelőerő, hogy lássuk: a meglévő káosz nem a lakás része, lesz ez még üres és bútorra váró. Próbálom elképzelni a tapétákon túli világot, ahol majd a narancssárga nappalimban plédbe csavarva kávét szürcsölök. Vagy a napfényes konyhába gyereket etetek. Az ilyen „jövőképek” sosem gyerekmentesek. Mindig látok kiplakátolt, túlzsúfolt gyerekszobákat, bölcsőket, tipegő lábakat. Sosem képzelek hatalmas házakat, csak egy olyan helyet, ahol a gyermekünk játszhat, ahol a férjem lazíthat, ahol én nagyokat főzhetek és ahol valahova befér egy nagy asztal baráti kártyapartykhoz :P

Míg lakást kerestem eszembe jutottak idézetek az otthonokról. Az egyik kedvencemre rákerestem. Álljon ez itt mint egy mérőzsinor az otthonkeresésünkhöz.

„Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.

Ez az otthon.” (Wass Albert)

Nah nem a függőségről beszélek, hanem a konferenciáról. Tavaly mi is függöttünk és hihetetlenül jó volt együtt lenni - emberekkel is és az Úrral is. A több mint kellemesen eltöltött napok kimondatták velünk: jövőre, Veletek... Vásárhelyen. Mégse... Nincs idő, nincs, keret és szó mi szó az akarat is akadozik. Hogy mégis miért fogunk függeni? Mert a neten függve a Függőlegesen érezhetjük magunkat! Az eddigiekhez képest újítás, hogy nem csak a hanganyag lesz hallható, hanem kép is lesz (mint a múltheti RIEK konferencián - ugye Judith?).
Szóval bátorítalak Titeket, kedves függő és (még) független társaim, hogy osztozzatok velünk ez élményben. Biztosan nem lesz ugyanaz, mintha ott lennénk, de sokkal jobb, mintha mindenről lemaradnánk :)

A közvetítést ők biztosítják, a képre kattintva odalinkel ;)

További információ a Függőlegesről:

Szaporodik a család :D Ebben az évben született Ferencünk, Zalánunk, legutóbb Márkunk. És kedden kiderült, hogy a következő tag végre egy kislány lesz, nyáron :) Úgy várjuk >:D<

"Íme, az Úr ajándéka a gyermek; az anyaméh gyümölcse jutalom" (Zsolt. 127,3)

Pár órája ért véget az Oscar gála, és bár engem nagyon érdekel, és a jelölt filmek már kb felén túl is tettem magam, de most inkább egy másik filmről mesélnék. Ami lassan 12 éves lesz és sosem jelölték Oscarra :) Nem ritka, hogy megnézek egy filmet akár kétszer is, de ezt már vagy hússzor láttam... és mindannyiszor élveztem. Aztán ma a zuhany alatt (én mindig jókat meditálok ott) elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért?

Nos itt van a mi hősnőnk, Kathleen Kelly, aki egy kis gyermekkönyv boltot vezet. Asszem itt már beleszerettem a filmbe. Mert bájosabb főszereplőt nem is válaszhattak volna mint az ártatlan és nyílt tekintetű Meg Ryant. És itt van Joe Fox (Tom Hanks) is, aki a nagy Fox könyváruház lánc örököse. Amikor Joe Fox könyvesboltot készül nyitni az utca túloldalán, esküdt ellenségekké válnak.

Eközben az egyik internetes portál 30-o túliaknak megnyitott chatszobájában Shopgirl (Eladólány) és NY152  New York utcáiról, „kihegyezett ceruzavégekről”, kutyákról, metróban utazó pillangóról, a Büszkeség és balítéletről beszélgetnek. A filmben semmi de semmi csavar nincs, így tehát már az első 5- 10 perc után nyílvánvalóvá válik számunkra, hogy akik az üzleti életben esküdt ellenségek az interneten egymás beszélgetőtársai. És a film felénél már Joe is rájön. („Ha Kathleen nem tetszik neked, akkor tutira lefogadom, hogy ettől se olvadsz el./ Miért nem?/ Mert az ott Kathleen Kelly!”) Azt hiszem innen kezd igazán tetszeni a film. Mert főhősünk ahelyett, hogy ajtóstúl rontana a házba, inkább lassan és (nem túl) körmönfontan próbálja megkedveltetni magát a mi bájos Kathleenünkkel. És biztosan nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom: ez előtt- utóbb (néhány csokor virág és „véletlen” talákozás után) sikerül is neki!
Ami pedig az üzleti életüket illeti: a könyvesuckó bezár, a Fox könyvesbolt virágzik.

Tudom, egy sablonsztory. Hogy mégis mitől eeeeenyire jó (legalábbis szerintem...)? Hm... Nos például az olyan mondatok miatt, hogy „Remélem hamar rendbejön. Vétek lenne lemaradni a tavaszról” vagy „Neked is van valakid?/ Nincs... nincs, de álmodozok valaki másról”.  Lehet rossz szó, de az egész film tele van bájjal. Ez a Meg Ryan (vagy legalábbis ez a Kathleen Kelly) amúgy is olyan nő, akinek még a sértegetései is tele vannak bájjal: „Ha jobban megismerném rájönnék, hogy az agya helyett pénztárgép a szíve helyén pedig adóbevallás van ” és közvetlenül ezután a mondata után vidoran kijelenti, hogy megvolt a nagy áttörés tudniillik végre ki tudta mondani azt amit akart úgy és akkor amikor akarta :P

Ezen kívül szerintem érdemes még megemlíteni a zenéjét amit úgy válogattak ki, hogy ott és akkor hasson, amikor éppen szükség van rá. És a karácsonyi jeleneteknél olyan édes (közös)éneklések láthatunk és hallhatunk, hogy azokat azóta is (hiába) vadászom az interneten.
A másik a nyelvezete. Tisztába vagyok vele, hogy elsőre nagyon nagyon hülyén hangzik, talán még másodjára is, de ez tényleg nagyon fontos. Találkozhatunk olyan szavakkal, mint „gyötrődöm” „elmélázok”, „pompás”, „kicsinyesség”. Tudom, tudom, ha ilyen szavakat akarok hallani nézzek Jane Austen adaptációkat (mellesleg szoktam, valószínű már mindet láttam :P), de olyan jó, hogy akadnak még forgatókönyvírók akik erre is hangsúlyt fektetnek :)
Mi tetszik még? A mellékszereplők sokszínűsége. A könyveskuckó bolondos alkalmazottai akik Kathleen legjobb barátai egyszemélyben, a barátja, aki írógépmániás és technikaellenes újságíró, Joe munkatársa, aki „meglesi” neki Shopgirlt – fent olvasható milyen eredménnyel. Joe apja, aki készül feleségül venni élettárnőjét, aki „Las Vegasban tanulta a lakberendezést”. Joe nagynénje, aki olyan 8 illetve öccse aki 5 éves, és Kathleen édesanyja, aki bár rég meghalt, sokat tudhatunk meg róla.

Még egy dolog azoknak akik kedvet kaptak (újra) nézni a filmet! A poénok nagyon kis százalékát s a sztori legfontosabb mozzanatait vázoltam csak, szóval nyugodtan nekieshettek, tartogat még elég derülnivalót ;) És néhány nagyon szép gondolatot is sikerről, bűntudatról, szeretetről :)

Közismert tény, hogy Balázzsal sűrűn járunk haza. Ennek esetenként illetve hétvégenként változóak az okai, de főképp egyetemi tevékenységeim szólítanak hétvégéről hétvégére haza. Az elmúlt hétvége azonban itt, Debrecenbe telt. A tervek a  „majd lesz valahogy”, meg a „majd alakul útközben valami” elhatározásokban csúcsosodott ki, konkrétan nem terveztünk semmit. És ebből a nem-tervezgünk- semmit hétvégéből kerekedett az egyik legjobb hétvégénk :)

Pénteken délután én elbuszoztam az egyetemig, ahonnan tovább autóztunk az IT systemsig. Tócsa barátunk már az út szélén toporgott mikor megérkeztünk :) Innen pedig célba vettük a debreceni Aquaticumot. Érdemes tudni, hogy március 31.-ig kedvezményesek az árak, ki kell használni. Mondjuk az tény, hogy péntek délután lévén voltunk is annyian az Aquaticumba :P Szóval ott áztattuk (öreg?:P) csontjainkat a jó meleg vízben s egyszer, kétszer csúsztunk is (már amikor hajlandóak voltunk kivárni a hosszan kanyargó sorokat :P). A vacsorát megoldotta az ételjegy és a McDonald’s, az alvással pedig (finoman fogalmazva) nem volt gond.

Szombat, reggel 6 óra pár perc körül. A szomszédból fülsiketítő ordításra ébredünk, amit nem tudunk beazonosítani (értsd: szerintünk nem a szomszéd Arcsink műve). Hallgatólagosan megeggyezünk, hogy simán várhat még 2-3 évet az a gyerek (Balázska vagy Emma, ugyebár :P). Reggeli után aztán elindultunk egy nagyon pöpec lakberendezési üzletbe, amely tele van Hollandiából importál használt és kevésbé használt cuccokkal. Vettünk is egy párologtatót, egy antik mérőpoharat, klopfolót és habverőt. :)  Aztán bevásároltunk s közbe engem nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy fene nagy szerencsém van! A Férjemmel, aki a legjobb barátom egy piros esernyő alatt andalgunk az esőben, turkálunk a holland kacatok között, narancsot és kenyeret válogatunk. Tökéletes délelőtt volt :)

Bevásárlás után én nekiestem az ebéd és vacsikészítésnek ugyanis vendégeket vártunk. Közbe befutott Tócsa barátunk aki két jól irányzott kattintással mindent letörölt a gépéről és kellett neki egy biztos internet kapcsolat, meg egy- két bíztató szó, hogy minden rendben lesz. Miután mindkettőt megkapta hazaindult, s mi is indultunk a két Tündénkkel, Józsival és Szabolccsal találkozni. Megnéztük az Éli könyve című filmet, amit mindenkinek szívből ajánlok, szerintem nagyon jó! Hazajöttünk, az előre elősütött pizzát megsütettük a lerrel (kicsit sajna oda is égett) majd megettük a délután készített édességet, az apple crumble-t (azaz almás morzsát), és aztán következett az elmaradhatatlan vist party, kettő is :) Olyan fél 1 fele (UTC+1) a többiek haza, mi az ágy felé vettük az irányt.

A vasárnap reggel csendesen és lassan indult. A reggelit az uram készítette: olívaolajas, oregánós fetasajt magvas kenyérrel. Hmm... valami nagyon finom volt. Reggelitől az ebédig Balázs tanult, én pedig receptek közt túrkálva átböngésztem a magyar nívós gasztroblogok tetemes hányadát. Találtam sok nagyon jó, néhány furcsa és pár undorító receptet :P Az arra érdemeseket (akarom mondani amit általam elkészíthetőnek ítéltem :P) bookmarkoltam vagy ki is írtam a receptes füzetembe! Ebéd után lepihentünk amiből bő másfél órás alvás lett. :) Míg Balázs tanult egy picit én kitaláltam, hogy a vacsi Croque Monsieur lesz mert már olyan rég el akartam készíteni :P Mikor elkészült a ropogós melegszendvics a tegnap kapott (köszönet érte a Barátainknak) borral együtt remek vacsora volt! :)

Az elmélet az volt, hogy lefényképezzük és megosztjuk majd Veletek, de csak telehassal jutott eszünkbe, hogy mire is készültünk :P

Azt ugye mindenki nagyon jól tudja, hogy "mumusa" mindenkinek van. Akad akinek aprócska, akad akinek igen nagy. Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy az aprócska "mumusokat" is nagyon nagyon komolyan kell venni. Nekem is van kettő nagyon jellemző: az egyik a korán kelés, a másik a ... főzés.

Főzni jó!! Felszabadít, utat enged a kreativitásnak, szabadon szárnyalhatsz és ez a gondoskodás egyik legkézzelfoghatóbb jele... nos igen, ez is egy vélemény. De annyi gasztroblogos között - teszem azt - miért nem akad pár olyan is, aki derekasan bevallja: túlsóztam a bolognai szószt, odaégett a pizzám, szétfolyt a csokikrémem. Mert kérem szépen én épp ennek a fajnak vagyok (nem büszke, de nagyon is aktív) tagja! Igen, én, a jól bevált receptek félreértelmezője, a bejáratott műveletek elfuserálója... Akinek a kelt tésztája (bár megkel, de) csupa luk a tepsiben, akinek a muffin úgy belesül a teflonsütőbe, hogy az már sosem lesz teflon, akinek a húsgombóc levese inkább ragú, viszont a paradicsomlevese inkább csak paradicsomlé...

Mit mondhatnék? Akad olyan is, akinek főzni nehéz. De még ezeknek az anti- szakácsoknak is van remény! Például az előbb említett rengeteg gasztroblog, a jól beváltt szakácskönyvek és persze Jamie Oliver! :P

Nem mondanám, hogy volt idő, amikor nem értékeltem a barátságot. Inkább az az igazság, hogy volt idő, amikor nem voltam ennyire tudatában a fontosságának. Lehet, hogy egyeseknek kicsinyesnek tűnik, amit most írni fogok, de itt ülök a konyhánkban, Debrecenben és búslakodok. Ugyanis nem tettem be ruhás üzletbe a lábam már vagy másfél hónapja. És őszintén szólva semmi de semmi szükségem egy új darabra, de hiányzik az, amit angol nyelvterületen nagyszerű ráérzéssel window shopping- nak neveznek :)) Vagyis hiányzik a kirakatnézegetés, és hogy úgy menjek be egy próbafülkébe ruhát próbálni, hogy már akkor tudjam: sosem veszem meg azt a darabot :)

Bárki mondhatná, hogy ezt egyedül is lehetséges, de aki vásárolgatott (vagy egyszerűen nézelődött) már az én window shopping - kommandómmal, az nem cserélné ezt el semmi mással! Hacsak nem kénytelen... Én sajnos még abban a fázisban vagyok, amikor az ember romantikus vágyódással gondol az elmúlt időkre, de nem sikerül a realitás elfogadásával továbblépnie. Ezért is ülök itt, a debreceni konyhánkba és gondolok a régi szép kolozsvári "soppingolásra", ahelyett, hogy valami rémséget próbálgatnék egy drága üzletben :)

(a kép csak illusztráció :P)

Tegnap Nagyvárad felett kb 5 percre feltűnt egy szivárvány. És két eső között egy kis napsütés... Arra gondoltam, vajon hányan láttuk? Hányan néztünk fel az égre míg a bevásárlást végeztük, míg rohantuk s talán elégedetlenkedtünk az eső miatt?

Szivárvány... a megbékélés jele. És Karácsony... a Békéltető születésnapja! Vajon hányan érezzük, hogy a Karácsony több mint rohangálás, bevásárlás és egyáltalán nem időjárás függvénye?
Légy áldott Uram, hogy van Békéltető akit elküldtél nekünk erre a földre. Add, hogy emberi képességeinkhez mérten Rá tudjunk figyelni ezen az ünnepen!

Áldott Karácsonyt Mindenkinek! :)

A film címe: Julie & Julia. Ebből is adódik, hogy két nő életéről van szó.
Először is: Julia Child (Meryl Streep). 1949- et írunk. Julia diplomata férjével (Stanley Tucci) Párizsba költözik. A várost már első percben megszereti, valósággal beleszeret. A gond a rászakadt szabadidő- mennységgel és a francia nyelv elsajátíthatatlanságával van. A kettőt pedig össze kellene kapcsolni: és így kezd el francia nyelvet tanulni. Majdnem semmilyen eredménnyel. A sikertelenség után kalapgyártásba kezd, ha lehet még kevesebb sikerrel. Aztán jön a bridge és megint a francia nyelv... A nagy áttörést az hozza meg, amikor a férjével eltöltött igazi francia vacsora felnyitja a szemét: ő igazából legjobban enni szeret. Kap is a férjétől egy francia  ételekkel teli szakácskönyvet, franciául, ugyanis a francia konyháról még nem íródott angol nyelvű könyv.
Így kerül a Le Gordon Bleu főzőiskola kezdő csoportjába, ahol már az első napon felbosszantja magát: idegesíti a szájbarágós stílus amivel a diákokat kezelik. Már csak egyetlen egy esélye van: a haladó csoport, amihez szemmel láthatóan még nem főzött eleget. Végül mégis sikerül levizsgáznia és kiadni minden idők legsikeresebb angol nyelvű francia szakácskönyvét.

Julie Powell (Amy Adams) 2002-ben költözik férjével (Chris Messina) Queensbe, egy pizzázó feletti kopott kis lakásba. Julie írónő, de erről szinte senki sem tud, mivel egyetlen regénye a fiókban várja, hogy végre valaki érdemesnek tartsa a publikálásra. A munkája pocsék, a hangulata még inkább. Úgy érzi, hogy csődtömeg és hogy épp itt az ideje, hogy bizonyítson saját magának és másoknak is. Ennek az érzésnek (is) köszönhető az elhatározása: egy év alatt megfőzi Julia Child valamennyi receptjét (524-ről van szó!!) és tapasztalatairól blogot vezet majd. Így jön létre a Julie/Julia project.

A két nő életét és küzdelmeit párhuzamosan követhetjük végig. Kettőjük között az a különbség, hogy Julia magabiztos és képességeiről meg kell győznie a 50-es, 60-as évek Európáját és Amerikáját. Julie viszont enyhén neurotikus, és egyáltalán nem magabiztos. Sőt! De ez (és Amy Adams végtelenül bájos játéka) teszi szerethetővé.

Jó, ha az elején tudjuk, hogy két, lazán egymásba kapcsolódó igaztörténetről van szó.Julia Child szakácskönyve tényleg meghódította az amerikai háziasszonyok szívét, Julie Powell blogja pedig mai napig elérhető.

A film igazi felüdülés. Nem vagyok biztos benne, hogy hordoz mélyebb mondanivalót. A főzés szeretetéről, két nő apró, mindennapos harcairól szól.

Három dolgot azért mégiscsak megtanultam:

1)      főzni jó és érdemes! (ezt mondjuk eddig is sejtettem, s lassan tapasztalni is próbálom)

2)      az a szállóige, hogy „minden sikeres férfi mellett egy sikeres nő áll” fordítva is igaz. Ugyanis Julia és Julie is határozottan türelmes, és őket – majdnem – mindenben támogató férjjel rendelkezik. Akárcsak én! minap ugyanis Balázs hűségesen evett (és repetázott) a kegyetlenül elsózott bolognai spagettimből. Bazsim! igérem, ha nem is főzöm végig Julia Child szakácskönyvét, de gyakorlok :)

3)      és még valami: vajból sosem elég :)

Egy kis történeti áttekintés: Eszter Barátnémnak van egy csíkos füzete. A sok beleírt bölcsesség mellett jól megfértek az én karcolataim is. A karcolataim amelyek több helyszínről és különböző témában, nem meghatározott időközönként kerültek papírra. Egy valami volt közös a karcolatokban: hogy nagy nagy szeretettel írodtak és, hogy rólunk, Barátnőkről (meg néha napján 1-1 pasiról) szóltak :) Nos ez a füzet már kellő távolságra került ahhoz, hogy még nagyon sokáig ne tudjak írni bele... de miért van a blogom/blogunk ha nem az ilyesmiért? Szóval jöjjön a következő karcolatom Eszteremnek (és persze nem csak):

Drága Eszterem!

Nagyon rég nem írtam Neked karcolatot, és ez hiányzik. Pedig olyan jó volt egy- egy forrócsoki mellett a Sunsilkes csíkos füzeted lapjaira vetni gondolataimat :) És most, bár nem abba a füzetedbe, de mégis írok Neked! Annyi minden történt mióta nem írtam... bocsáss meg, hogy ezzel kezdem, de: férjhezmentem! És Te ott voltál és együtt örültél velünk. Mi meg együtt örültünk Veled/Veletek meg Neked/Nektek... hogy van egy Gáborod, aki fantasztikus pasas, nagyon aranyos, nagyon kedves, nagyon jól táncol és szemmel láthatóan bolondul Érted... Te pedig érte :)

Még mindig sokat gondolok az Írisz- negyedbeli házra is... Azóta mindenki annyi fele költözött el... Te, Eszterem, visszaköltöztél Szentgyörgyre, abba a lakásba, amelyről olyan sokat hallottam, de még sajnos sosem láttam. Tudom, hogy szeretsz ott lenni, és annak is örülök, hogy nem vagy túl messze Gábortól, de annak már nem örülök annyira, hogy tőlem ilyen távol vagy... Úgy elugranék néha hozzád egy új Szülcsi-felcsi (ez a Született feleségek- gyengébbek kedvéért:P) résszel..

Tímejjánk Olaszországba küszködik az olasz nyelv minden csínjával- bínjával, nah meg egy olasz úr olaszos temperamentumával (a bejegyzésbe kukkantó be nem avatottak kedvéért: nem a pasija, hanem egy öregúr akiről hetente 6napot kell gondoskosdnia). És a másik három "BandaTagunk" Kolozsváron rekedt. De én meg vagyok róla győződve, hogy nekik sem ugyanaz már az a város. Nélküled és Timejja nélkül, a kislakás nélkül a Cseferistyilor 9 szám alatt... Ezért örülök, hogy nem maradtam Kolozsváron. Szívem szakadt volna meg valahányszor meglátok egy 102-es villamost...

Én pedig, hogy magamról is szót ejtsek: Temesvárra költöztem. És bár Te ismered már képről ezt a szobát, az első közös "lakásunkat", azért még egyszer megmutatom (tudod, a beavatatlanoknak :P)

Bár lenne szavam elmondani, hogy mennyire hiányzotok... de sajnos nincsen. És tudom, hogy nincs is szükség szavakra, mert ugyanazt érezzün valamennyien, ha elhaladunk egy turkáló előtt, ha forró csokit szürcsölgetünk, ha sorozatot nézünk, ha Kolozsvárra gondolunk... Arra, hogy milyen jó volt együtt. És arra, hogy túl fontosak vagyunk egymásnak ahhoz, hogy ez a Barátság megszakadjon...

Kedves Eszter! Ez nem az utolsó karcolatom amit Neked írtam. Hanem az az első, amely bizonyítja, hogy ha nagyon akarjuk, minden fontos dolgunk maradhat a régiben :)

Nagyon sok szeretettel,
Rádijjód :) (azért mert sokat beszélek :)) - szintén a beavatatlanoknak :P)

Úgy látszik nálam is beköszöntött a képes blogolás ideje. De hogyne köszöntene be amikor annyi megosztani valóm van Veletek. 

Én nem tudom más lányok, menyasszonyok, asszonyok hogy voltak/vannak vele, de nekem ahogy megkérték a kezem elkezdtem ruhát nézegetni.  Persze a netes nézelődésnek túl sok értelme nincs, tekintettel arra, hogy se felpróbálni se jobban megnézni nem tudod a ruhákat, de a terepfelmérést azért megkönnyíti, ha már "átlapoztál" vagy ezer online katalógust. Háth kérem, újra megbizonyosodhattam arról, hogy a net vége- hossza nincs univerzumában mindenre lehet tökéletes példát találni. Lehet gyönyörűbbnél gyönyörűbb (illetve persze drágábbnál drágább) ruhát is találni ugyanúgy, ahogyan (khm... hogy is fogalmazzam meg?) nem olyan szép darabokat. Ebből válogattam össze a "legjobbakat", mert ezeket tényleg látni KELL! :P

Vannak előszöris a minimalisták, akik se túl sok pénzt, se túl sok anyagot nem szeretnének a ruhájukra áldozni. Igaz az árukban nem vagyok biztos, de csak remélni tudom, hogy nem adtak érte túl sokat :))

Ezekkel szemben vannak azok, akiknek a világ leghosszabb ruhája sem elegendő, és a ruhájukhoz felhasznált anyagmennyiségből 5 katonai sátor is elkészíthető lenne.

Most jönnek személyes kedvenceim: az elsőt hord ha ország világnak meg szeretnéd mutatni (szó szerint), hogy terhes vagy; a második a sport szerelmeseinek készült menyasszonyi ruha, illetve a harmadik a már az esküvőn a nászéjaszkára gondoló ara pizsama- "ruhája".

Ezekhez meg már kommentárt se fűzök (hátha majd Ti :P):

Nos a sok, jobbnál jobb ruha után következzen egy a vőlegényeknek is:

Nehezemre esik eldönteni melyik fenti ruha méltó kiegészítője lehetne ez a mestermű :))

Nah de ennyi ruha- kritika után, jöjjön az utolsó összeállítás. Az enyém. Bár egyik darab se éppen olyan, mint amit én fogok viselni eme jeles napon, de nagyon közel állnak az én "választottjaimhoz".

Annyi mesélni valóm van, hogy nem is tudom hol kezdjem illetve hogyan oldjam meg, hogy ne legyen egész oldalakat betöltő bejegyzésem (amit senki sem olvas el :P). Így tehát ma arról fogok mesélni, hogy elballagtam...

Tavaly, mint boldog másodéves már részt vettem refkari ballagáson, akkor búcsúztattuk a harmad és negyedéveseket. Nagyon nagyon jó és felemelő érzés volt ott lenni, mert nálunk kicsit speciálisabb a ballagás mint más egyetemeken. Azaz: Farkas utcai templom, istentisztelet, gitár, hegedű, orgona, éneklés, meg ilyenek. 

Nos a tavalyi tényleg jó hangulatban telt, az ideivel viszont komoly gondjaim voltak. Nem az, hogy a szervezés emésztette úgy az időmet mint az energiámat, vagy hogy végül a  kalapom 4 számmal nagyobb volt mint amilyennek lennie kellett volna - nem ez volt a baj. A komoly gondjaim azzal voltak, hogy én ballagtam. 

Úgy kezdődött, hogy végignéztem, ahogyan Tímea barátném összepakolta az összes cuccát (ami tetemes mennyiség, nekem elhihetitek :P) és hazament vele. Azt már, hogy Eszter barátném hogyan pakolta össze a sajátját szerencsére nem láttam, azt hiszem nagyon fájt volna végignézni ahogyan kiürül a ház. Hogy nekik milyen érzés? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nekem ilyen emlékeim vannak a házzal kapcsolatban:

Kerti parti Timi szülinapján, 2009-ben :)

Eszter meglepetés bulija Februárban :)

Mikulás buli tavaly decemberben :)

Macskahantolás a kertben 2008 május elsején :))

Autókázásaink helyszíne - a narancssárga szoba

De nem is a ház, amit nehéz elhagyni, hanem az, amit jelképezett. Egy biztos pontot, egy kolozsvári családot, egy helyet ahova bármikor mehetek, ahol olyan emberek vannak, akikre mindig számíthatok. Nem mintha ez megváltozna, csak nem lesznek a lányaim max. 2 órás távolságra. Nem... mostmár jóval messzebb leszünk egymástól (egy Szentgyörgy- Olaszország - Temesvár háromszögre kell gondolni). És ez az ami nagyon rosszul esik... Hogy nem rohanhatok le hozzájuk, ha már tele van a hócipőm, hogy nem szervezünk minden szülinapot ott, mert ott mindenkinek helye van, hogy nem megyünk többé telekacagni Kolozsvár utcáit, az egyetemet, a parkot, a kávézókat, kocsmákat.
Tudom, panasznak hangzik, pedig nem így van, mert hálás vagyok. Értük, akiktől annyi mindent tanultam és akik mellett jobb ember lettem. És akik ezután is velem lesznek, akikkel talán már nem kacagjuk végig Kolozsvárt, de akikkel tudom, hogy kapcsolatban leszek mindig - akkor is, ha távol leszünk egymástól. Mert ők az életem és a lelkem részei. És azok is maradnak mindig...

De mesélek tovább... Szerenádoztunk is a tanárainknál, akiknek egy sokkal emberibb arcát sikerült ilyen módon felfedezni. Tényleg nagyon kellemesek voltak a tapasztalatok, sok volt a nevetés és az estéről estére kibontakozó beszélgetések szép keretet adtak az elmúlt 3 évünknek. Kellemes módja volt ez annak, hogy lezárjunk valamit. Egyetlen egy képet illesztek ide be, a kis csapat első útjáról, mert ezen vagyunk legtöbben rajta:

Szépek, üdék, fiatalok és nagyon bolondok :D

A ballagásról pedig annyit, hogy remek volt attól eltekintve, hogy rosszul esett (hacsak jelképesen is) búcsút inteni mindennek. Az igénk, amelyet útravalóul kaptunk a következő volt: "...válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok (...) én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk. " (Józsué 24,15) - gondolom nem igényel különösebb magyarázatot. Igazán mély és fontos mondanivalókkal teli igehirdetés volt.

És ilyenek voltunk sapkába, tógába, mi, hárman :)

Eszter, Timi, Kati :P

Ami még hiányzik a mai bejegyzésemből az a bankettel kapcsolatos tapasztalatok. A Toldi étteremben volt (és ez tényleg a reklám helye mert jó a kaja, kedves a kiszolgálás és korrekt a számlázás) és nagyon jól sikerült :) A vége volt a legjobb - ebben mindenki egyet ért -, amikor előkerült az évfolyamfelelős gitárja és jót énekeltünk úgy 2től kb fél 4ig, amikor is robbant a buli.

Mára ennyi, azthiszem ennyi kép és infó után szép ideje pontot tenni :) Tehát: .

Kedves Blogolvasók :)

Úgy gondoltam, hogy ma helyettem a képek beszéljenek. Csak előljáróban annyit, hogy az eljegyzésünk most vasárnap (ápr. 26.-án) volt. És hogy a vasárnapi istentiszteleten, bár a tiszteletesünk nem tudta előre, hogy eljegyzés lesz, ezt az igét kaptuk: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól."(Jn 17,15) - ez mellesleg az egyik kedvenc Biblia-i idézetem :)

Akkor lássuk:

Balról jobbra: Körözsi örömapa, Zsurka örömanya, mi, Körözsi örömanya s Zsurka örömapa :D

Kb ennyien voltunk, így ültünk, előttünk meg a kaja, de még mielőtt enni kezdtünk volna...

...és most jegyesek vagyunk az ÚR kegyelméből... Ámen :)